Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)

1948-ban született. Férje üzemvezető, egy fiúk van.

1962-től a Kecskeméti Konzervgyárban dolgozott. 1975-ben technikusi minősítést szerzett. 1968 óta párttag. 1985-ben a Bács-Kiskun megyei pártbizottság és a végrehajtó bizottság tagja. 1988. május 22. és 1989. október 6. között KB-tag.

 

Kommunizmuskutató Intézet

1947-ben született Hetényegyházán (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., ma Kecskemét része) egy négygyermekes családban. Alsó tagozatos iskoláit szülőfalujában, a felső tagozatot Kecskeméten végezte. Szakmát tanult a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakiskolában – ahol belépett a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségbe–, majd annak befejezését követően elhelyezkedett a Kecskeméti Konzervgyárban.

Kommunista beállítottságúnak vallotta magát, ezért már igen fiatalon, 1968-ban belépett a Magyar Szocilista Munkáspártba (MSZMP), amelynek 1989. októberi megszűnéséig tagja maradt. Az évek során egyre feljebb lépett a konzervgyári ranglétrán: szakmunkás, 1975-től technikus, később művezető lett belőle.

Mint elvhű, megbízható káder, 1985-ben bekerült az állampárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága Végrehajtó Bizottságába. Munkásőr férjével politikailag aktív életet élt a megyeszékhelyen, ám kettejük közül a feleség jutott magasabbra: 1988 májusában az MSZMP beválasztotta a Központi Bizottságba, amelynek a párt megszűnéséig tagja maradt.

A rendszerváltoztatást követően visszavonult az aktív politikától.

 

Életút, tisztségek:

1966–1975: A Kecskeméti Konzervgyárban fizikai munkás.

1968-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1975-től: A Kecskeméti Konzervgyár technikusa, később művezetője.

1985–1989: Az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának tagja.

1988. május 22. – 1989. október 7. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023